Szerelem első látásra - Petra tökéletes menyasszonyi ruhája

2017.11.13

Szerelem első látásra

A tökéletes menyasszonyi ruha megtalálásának története

Petra történetét fogom nektek bemutatni az első pillantástól, az esküvő napjáig. A menyasszony először egy esküvői kiállítás divatbemutatóján pillantotta meg a ruhát, amikor egy modell viselte a nagyközönség előtt. 

Petráéknak ekkor még messze volt az esküvő dátuma, talán nem is célirányosan a saját esküvőjére nézelődött elsősorban. Azonban már ekkor tudta, hogy ez a ruha az igazi, ez volt a kedvence a Kathia Dobo ruhák közül. Nem meglepő, hiszen ez a ruha az egyik legnépszerűbb darab a kollekcióból, mely a Snowhite nevet viseli, hiszen úgy ragyog, mint a hó. Lágy muszlin szoknya vezeti a szemet hosszú uszállyal, majd hófödte tájra emlékeztető csipkefelső zárja a látványt. Különleges vonalban öleli körül a hátat a kivágás, mely ezáltal nagyon nőies.

Petra eljött hozzám egy konzultációra, ahol felpróbálhatta a ruhákat és megbizonyosodhatott róla, hogy érdemes-e a szívére hallgatnia. Megtalálja-e készen a tökéletes esküvői ruhát, vagy egyedi tervezés a legtökéletesebb út a sikerhez. Saját tapasztalataim alapján ritka az, amikor nem akar egy menyasszony semmit sem megváltoztatni egy kész ruhában, de nem lehetetlen. Létezik igaz szerelem a ruha megtalálásánál is, számára így volt tökéletes és kerek egész, ráadásul fantasztikusan illett az alakjához és a személyiségéhez egyaránt. 

Azóta is sok érdeklődő üzenet érkezett a ruha iránt és mindenki szomorúan nyugtázta, hogy ez a népszerű modell már megtalálta szerelmes menyasszonyát. Persze, ez valójában egyáltalán nem szomorú, sőt, fantasztikus élmény és kapcsolódás lélek és ruha között. Rövid visszaemlékezésként megemlíteném, azt a vicces, de izgalmas momentumot, amikor a vőlegénye kezébe adta a fotóalbumot a kollekcióról és lélegzetét visszatartva várta, hogy Marci vajon milyen véleménnyel van a ruhákról, mit sem sejtve a lefoglalózott Snowhite darabról. Vagy, amikor a showroom falán a méretes képen visszaköszönt a ruha virágkoszorúval a modell fején és hasonló izgalmas pillanatot élhettünk át a vőlegényt figyelve.


Mire eljött az esküvői előkészület ideje, már kevés igazítás várt ránk, elvágtuk a hosszát és szűkítettük a hátát, hogy véletlenül se álljon el, hiszen a tökéletesre törekedtünk. Itt jön a csavar a történetben, hiszen ekkor derült ki, hogy Petra anyai örömök elé néz és ezt is figyelembe kellett vennünk az igazításnál. Mekkora lesz a pocakja az esküvő napjára, lesz-e látványos változás és hogyan oldjuk ezt meg. Szerencsére a muszlin szoknyás fazon bababarát menyasszonyi ruha és jól tudott idomulni a váratlan meglepetéshez, ezt egy szűkebb ruhánál nem lehetett volna ilyen könnyen megoldani.

Érzelmes barátság alakult ki köztünk a menyasszonnyal, az első találkozótól az esküvő napjáig eltelt majdnem egy év. Beszélgettünk boldog és szomorú pillanatokról, megoldottunk könnyebb és nehezebb szituációkat, de az együtt töltött ruhapróbák emléke, a kedves üzenetváltások mindig megmaradnak emlékként, melyek az egyik kedvenc ruhámra, a Snowhite modellre fognak emlékeztetni. Köszönöm a nekem szentelt bizalmat és a barátságot.

Szeretettel,
Kata

Fotó: N2Photo.hu
Smink: Ábrahám Ottília, Kozmetikus & Sminktetováló & Sminkes
Fejdísz: Trangoni
Haj: Szokodi Academy
 

A menyecske ruha választás 5 szabálya